Mákos süteményekről már régóta álmodoztam, de egy kicsit tartottam a keserű ízétől. Nem magam miatt persze, de néha nehéz megszerettetni az idegen ízvilágot... Így, miután a mákot ledaráltam, 4 kanál cukorrral és tejjel sűrű krémet főztem beleőle, amit még sütés előtt megkóstoltam, hogy biztos legyek benne, nem keserű.
Egy egyszerű vajas piskótatésztát készítettem. A tojásssárgáját a cukorral habosra vertem, a lisztet, a sütőport és az olvasztott vajat belekevertem, aztán a kihűlt mákkrémet is. A tojáshabot felvertem, nem túl keményre (lásd: Mascarpone torta recept), és óvatosan beleforgattam a masszába, amit aztán egy hossszúkás, szögletes szilikon formába öntöttem, majd magozott meggyeket nyomkodtam bele. Meggybefőttet használtam, mert a friss meggy itt igen nagy ritkaság, de friss meggyel még finomabb lehet ! Kb. 20 perc alatt, 180 C°-on szép barnára sült. Ezeket a “száraz”, mármint nem krémes sütiket azért hívom reggeli sütiknek, mert akkor pont ilyesmit szoktam kívánni, a krémes sütiket pedig inkább desszernek szoktam készíteni. A tetejét megszórtam porcukorral és néhány meggyet tettem rá, valamint néhány csepp meggylevet ide-oda, hogy érdekes “tehénfolt” rajzok diszítsék a tetejét.
0 Comments
Leave a Reply. |
SZERZŐ :
|